[bg]http://oko-falu.hu/wp-content/uploads/2014/02/DSC_0268-másolata-2.jpg[/bg]

Zselicszéplak egy tanya az erdő közepén

Nem őserdő, és nem esőerdő, csak egy kis egyszerű hétköznapi erdő, ahol őzek szaladgálnak, és leeszik az ember gabonáját, a borzok ledöntik a kukoricát, a rókák ellopják a szárnyasokat, a szarvasok átszakítják a kerítést, a vaddisznók feltúrják a kertet, a nyulak megrágják a kis fákat.
Egy egyszerű kis erdő, ahol sehol egy talpalatnyi beton, egy foltnyi aszfalt, ha az ember elesik, sáros lesz a ruhája. Itt az emberek nem  dolgoznak, csak szívvel-lélekkel együtt élnek a természettel, és az hálás minden figyelemért. Az erdőben nem kell féltened a vagyonodat, mert amid van, az benned él, és napról napra csak gazdagabb vagy. Nincs harc a mindennapokért, mert része vagy valaminek, nem csak e földi életedben, hanem örökkön örökké.

Néhány sor tőle, aki már járt itt

Ha egyszer valaki elhatározza, hogy Zselicszéplakon tölt pár napot, biztosan egy életre szóló élményben lesz része.

Csodálatos a táj, ami más magyarországi környezethez nem mérhető. Te is vigyázz rá!

Az itt töltött napok alatt sok minden, saját életeddel kapcsolatos kérdésre választ kaphatsz. Azt veszed észre, hogy a saját tükörképedet látod, miközben egy olyan világban vagy, ami más, mint ahol eddig éltél, de ez a világ igazából mindig is ott volt/van benned.

Kívánom, ha itt vagy, járj nyitott lélekkel!        Budapest (név, cím a szerkesztőségben)

Kükedi Zsolt levele

A most eltelt hétvégén két napot töltöttem egy a Zselicség dél nyugati peremén élő kis közösségben, ahol 25 éve indultak el a teremtésvédő, értékteremtő, egymást szerető úton. Visnyeszéplakon– mert így hívják ezt a különleges települést – a sok tevékenység, feladat, törődés, felelősség mellett sugárzott a szépség, az emberi lélek arcokra kiülő tisztasága. Ez a tisztaság engem is áthatott. A nemzeti ünnepen tartott igeliturgia alatt alig tudtam parancsolni a könnyeimnek, amikor a polgármester a lélek szépségének igényéről beszélt. Szinte éreztem, hogy hogy szépül az én lelkem is. A kis falusi házból kialakított közösségi térben (amely időnként falusi iskolaként is szolgál) ott ültek az asszonyok, a férfiak, és a testvéreik ölében az egészen kicsi gyermekek is. (A települést több mint 50% százalékban gyermekek lakják.) Az igeliturgiát kiszolgáltató kérdéseire a legkisebbek (az alig pár évesek) válaszoltak, megélt hitbéli tudásról tanúskodóan. Szavakkal leírhatatlan a külső szemlélő számára szembetűnő csendes boldogság (még ha ezt a helyiek nem is mindig látják így), a lányok tiszta lelkének arcokra kiülő szépsége, a férfiak egymás iránti tisztelete, a dolgok helyén lévősége a faluban. Az emberek közötti kapcsolatok szorosak, egymást tisztelőek, és az igeliturgia végén az ölelésekből látszott, hogy milyen mélyek. Jó volt őket hallgatni, jó volt ott lenni. Ebben a közösségben ma is működik a teremtés, napi tevékenységeik pedig teremtésvédő céljaik megélését jelentik a közösségben.

Te is hozd el fiadat, lányodat! (a misztikum)

Egy apuka úgy döntött, elviszi 7 éves kisfiát falura, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek élnek a Földön, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja, milyen szerencsés családba született.

Egyszerű falusi családnál szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor már az autópályán tartottak hazafelé, az apa megkérdezte:

- Mit gondolsz erről az útról, jól érezted magad?

- Nagyon jó volt!

- Láttad, milyen szükségben és szegénységben élnek egyesek?

- Igen.

- És mit láttál meg mindebből?

- Azt, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik, egy kutyájuk, egy macskájuk, egy lovuk kiscsikóval, kecske, tyúk, liba, kacsa. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó közelében élnek az erdő szélén. A mi kertünket lámpák világítják, rájuk csillagok vigyáznak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övék addig, amíg a szem ellát. A mi kertünkben van két tuja, náluk roskadoznak a gyümölcsfák. Nektek egy gyereketek van, nekik öt. Láttam, hogy van idejük beszélgetni, hogy boldog családban élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket. Köszönöm, hogy megmutattad, milyen gazdagok lehetnénk, ha nem lenne pénzünk.

(Nem tudom, ki jegyezte le először ezt a történetet, ha tudnám, ideírnám a nevét. Az eredetihez képest rövidítettem, és egyszerűsítettem.)

Te is hozd el fiadat, lányodat! (a valóság)

Egy apuka úgy döntött, elviszi 7 éves kisfiát falura, hogy megmutassa neki azokat az értékeket, amiket ő még láthatott  gyerekkorában, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja, létezik valódi élet is.

Egyszerű falusi családnál szálltak meg, ahol egy éjszakát töltöttek. Amikor már az autópályán tartottak hazafelé, az apa megkérdezte:

- Mit gondolsz erről az útról, jól érezted magad?

- Nagyon jó volt!

- Olyan kedvesen invitáltak ebédre, igazán maradhattunk volna. Még tyúkot is vágtak a kedvünkért!

- Láttad, milyen szegénységben élnek, még internetjük sincs, meg tv-jük se!

- Ez fel sem tűnt, de azt láttam, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik kutyájuk,  macskájuk, lovuk kiscsikóval, kecske, tyúk, liba, kacsa. Nekünk van egy medencénk, ők meg egy tó közelében élnek az erdő szélén. A mi kertünket lámpák világítják, rájuk csillagok vigyáznak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övék, amíg a szem ellát. A mi kertünkben van két tuja, náluk roskadoznak a gyümölcsfák. Nekünk egy gyerekünk van, nekik öt. Láttam, hogy van idejük beszélgetni, hogy boldog családban élnek. Mi anyáddal sokat dolgozunk, és alig látunk. Te egész nap iskolában vagy, utána meg különórákon, ahelyett, hogy a patakparton, meg az erdőben szaladgálnál a haverokkal. Az láttam, hogy nem járnak boltba, mindent megtermelnek a ház körül. Nincs pénzük, de hitelük sincs. Mi meg még 25 évig fizethetünk a banknak, hogy végre legyen valamink. Istenem, milyen gazdagok lehetnénk, ha nem lenne pénzünk!